Iskolánk, a Kisfaludy Károly Általános Iskola ismét sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul! pályázatra. Hetedikes tanulóink ennek keretében tölthettek el öt napot Szlovéniában. A 2014-ben kiírt pályázaton 1.155.000,- Ft összeget nyertünk, melyet útiköltségre és szállásra fordítottunk. A kirándulás 2015.05.25-tól 2015.05.29-ig tartott. A projekt témája: Az Őrség és a Batthyány család Magyarországon és Szlovéniában, valamint a Muravidék természeti kincseinek és történelmi eseményeinek megismerése volt.
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával tanulmányi kiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.
A tervezett programot sikeresen megvalósítottuk, nagyon sok szép élményben volt részünk. Hodosnál léptük át a határt. Kapornak községben megnéztük a Skerlák-házban elhelyezett néprajzi gyűjteményt, Domonkosfán egy működő vízimalmot és kézműves mézeskalács készítés folyamatával ismerkedtünk, Nagytótlakon az Árpád korabeli körtemplomot (rorunda).
Lendván egy egész napot töltöttünk: megnéztük a Makovecz Imre tervezte színházat és hangversenytermet, a Szent Katalin római katolikus templomot, a templomban megkoszorúztuk Szent István szobrát. A lendvai várban nagyon szép kiállításokat nézhettünk meg, a történelmi emlékek mellett, modern művészeti szobor kiállítást, lepkegyűjteményt, fegyverkiállítást, Zala György emlékszobát (Hősök tere szobrai a nevéhez fűződnek), Picasso rézkarcokból kiállítást, valamint neves művészek Picasso művészetének hatására készült adaptációkat. A belváros egyik kiállítótermében megismerkedtünk az esernyőgyártás, a nyomdászat, a gyógyszerészet a polgári életforma történetével. A zsinagóga kiállító termében a zsidóság viszontagságos életéből láttunk emlékeket.
Deák Ferenc családja Zsitkócról származik, a családi emléktáblánál közösen elszavaltuk a szózatot és koszorúztunk. Dobronak községben megnéztük az egyedülálló orchidea-farmot, sok szép virágot is vásároltunk. Morvska Toplicen a mi Sárvárunkhoz hasonló gyógyfürdő található, sétáltunk a városközpont üdülői, szállodái között, megnéztük az evangélikus templomot.
Sok természeti szépséggel is megismerkedtünk: Bakonaki-tó, Hodos melletti tó. Mindkét tó körül sétát tettünk, megismerkedtünk az élővilággal, növényekkel és állatokkal. A Falovci tájházban a kerámiakészítés fortélyaival ismerkedtünk meg, illetve vásároltunk a jellegzetes edényekből. Muraszombaton a Szapáry várkastély kiállításait tekintettük meg, ami a város és a Muraköz történelméről szólt, a kastélyparkjában pedig különleges növényeket néztünk meg.
Felsőlendván (Grad) a várban egy nagyon jó ismeretterjesztő filmet néztünk meg a Muravidék természeti, történelmi emlékhelyeiről, kincseiről, jó volt a filmben felfedezni néhány már általunk meglátogatott települést. A várban nagyon gazdag kiállításokat nézhettünk meg régi foglalkozásokról, gyógynövényekről, azok felhasználási lehetőségeiről.
Nagyon sok élménnyel gazdagodva jöttünk haza.
Fodor Pálné
igazgatóhelyettes
Kisfaludy Károly Általános Iskola
9100 Tét, Debrecen utca 3.
96/561-022
Névnap
Ma 2024. október 05., szombat, Aurél napja van. Holnap Brúnó és Renáta napja lesz.