TÉT - Ilyenek vagyunk: Mindent fúvósokkal ünnepelnek Két Kisfaludyra is büszkék a tétiek és két hegyük van, de csak papíron, így nem is terem náluk jó bor. Pálinkájuk viszont mintha ezért is kárpótolná őket és olyan remek a fúvószenekaruk, hogy minden ünnepükön szívesen hallgatják. RIMÁNYI ZITA - 2015.06.04. 10:43 – Azért örülök a Kisalföld „Ilyenek vagyunk" kampányának, mert így minden település végiggondolhatta, mik az értékei. Mindegyiknek sok van, csak nem mindenki tud azokról, vagy nem foglalkozik ilyesmivel a mindennapokban. Pedig érdemes eszünkbe idézni ezeket újra meg újra, mert nagyszerű hagyományaink, közösségeink vannak nekünk is. Nálunk műhelymunkában alakult ki a sajátosságainkat bemutató plakátra került szöveg, részt vettek az összeállításban a művelődési ház, a civil szervezetek szakemberei, az önkormányzati képviselők is. Sorban jöttek az ötletek, amelyek vidámságot tükröznek, ugyanakkor komoly eredményeket is sorra vesznek – mondta el Bánfi Lajos téti polgármester. Az például, hogy a londoni Tate Gallery a sokoróaljai település nevét viseli, csak vicc, de mindig is a kistérség központjának számított Tét, ezért kapott 2001-ben városi rangot, amit azóta nyaranta megünnepelnek a helyiek. Ilyenkor is fellépnek dalköröseik, mazsorettjeik és fúvószenekaruk. Mindegyik csoport több versenysikert ért el és hazai, külföldi műsorai során jó hírét viszi Tétnek. Büszkék a pálinkájukra is a tétiek, sok jó hangulatú estét köszönhetnek neki. Ilyenkor legendáikról is szoktak beszélgetni. Az egyik szerint egy zsák krumpliért adták el a búcsút Tétszentkútnak, de közigazgatásilag ez a rész is a városhoz tartozik, így tulajdonképpen a búcsú helyben maradt és Szentkút temploma búcsújáró hely. Két további „külvárosa" is van Tétnek, Kánya- és Ürgehegy. Sík területen fekszenek, így az itt termett szőlőből savanykás bor készül. Viszont gyönyörű a természeti környezet és a város határában érdemes megnézni a Pokváry-kastély épületét is. Az egykori monostor kastélyszállóként üzemel. Két Kisfaludyra is büszkék a tétiek: Károly a településen született és bátyja, Sándor is itt nevelkedett. Emléküket az iskolások buzgón ápolják. Az pedig az óvodások kedves hagyománya lett napjainkra, hogy udvarukon minden évben májusfát állítanak a tűzoltók. A „títieknek" összetartó közösségeik vannak, ezért is lett városhimnuszuk, amiben szerepel a „Mit itété te títi tetű, tán átátá?" sor. A meccseken szoktak így szurkolni. Nyaranta megünnepeljük várossá avatásunkat. Tét mindig is a sokoróaljai kistérség központja volt, ezért 2001 nyarán városi rangra emelték. Ezt ünnepelik meg a városlakók júliusban. Dalköröseink borongós napokon is felvidítanak minket. Az egykori téti dalárda 2006 őszén, 25 év után alakult újjá. A Hajnalcsillag dalkör évente több nóta- és dalköresttel szórakoztatja a városlakókat és a környező települések meghívásainak is szívesen eleget tesz. Nálunk a tűzoltók állítanak májusfát az óvodaudvaron. A téti óvodások minden évben május elsején lelkesen várják a helyi önkéntes tűzoltókat, hogy „közösen" állítsák fel a város májusfáját. Bár a picik inkább csak drukkolnak ehhez, a díszítésben vesznek részt, amikor még a fa a földön vízszintesen fekszik. A legenda szerint egy zsák krumpliért adtuk el a búcsút Tétszentkútnak. A régi rábaközi falucsúfoló szerint azért nincs Téten búcsú, mert azt eladták a szentkútiaknak. Tétszentkút azonban már közigazgatásilag a városhoz tartozik. Nálunk még a póknak is kastélya van. Tét határában található a gyönyörű Pokváry kastély. Az 1251-ben építtetett monostor romjait tévedésből várnak nézték a XVII. században. Egy időben a Pokyaké volt, ma lovas kastélyszállóként üzemel. Híres pálinkánk miatt nálunk a „A lé a Tét" szó szerint értendő Méltán vagyunk büszkék helyiek a téti pálinkára, hiszen számos díjat, elismerést szerzett az elmúlt évtizedekben. Emellett sok jó hangulatú estét is köszönhetnek neki. Focimeccseinken így szolmizálunk: „Mit itété te títi tetű, tán átátá?" Polgár Peti énekes, humorista írta meg Tét városhimnuszát, abban szerepel ez a „rigmus". Szabad fordításban annyit tesz: „Kedves bíró sporttárs! Mit tetszett fújni? Te téti parazita! Talán az ellenfél lefizetett?" A tétiekre jellemző az „ízés", sokszor úgy mondják, hogy „títiek". S a meccseken tényleg gyakran hasonló megjegyzéseket tesznek a téti szurkolók. Egy császári katona csodás gyógyulásának emlékét őrzi a tétszentkúti kápolna. A történeti hagyomány szerint 1715-ben egy közelben szolgáló osztrák császári katona, Ailert Keresztély azt álmodta, hogy betegségéből a téti erdő forrásánál gyógyul meg. Álma valóra vált. Gyógyulása után a forrás mellett egy kis kápolnát építtetett, s a segítő szűzanya képének egy másolatát helyezte el benne. Csodás gyógyulásának híre indította el a búcsújárásokat, s a folytatódó imameghallgatások révén vált Tétszentkút, temploma a Rábaköz népének egyik búcsújáró helyévé. Londonban egy galéria is viseli nevünket: Tate Gallery. „Hogy micsoda világhíres is a mi kis városunk, azt az is bizonyítja, hogy a tartózkodó londoni polgárok településünk tiszteletére Tét Galériának nevezték el képzőművészeti múzeumukat! Csupán az angol kiejtés szabályai miatt terjedt el a Tate Gallery írásforma." – ez természetesen csak vicc. Azt mutatja, hogy jó kedélyűek a tétiek. Két Kisfaludyra is büszkék vagyunk. Téten született a magyar romantika korai szakaszának legjelentősebb alakja Kisfaludy Károly. Bátyja, a Sümegen született Sándor szintén Téten töltötte gyermekéveit. Kisfaludy Sándor költőként vált ismerté, míg öccse, Károly írói, költői, irodalomszervezői, szerkesztői, sőt festészeti munkásságát is elismerik. A város híres szülötte még Pázmándi Horváth Endre, aki a Kisfaludyak mellett szintén a Magyar Tudományos Akadémia alapító tagja, és Kont Ignác, a párizsi Sorbonne tanára. Két hegyünk van, Kánya- és Ürgehegy, mégsem szívhatunk magaslati levegőt. A téti „hegyek", a Kányahegy és az Ürgehegy természetesen valójában nem hegyek, még dombocskának is alig nevezhetők. Az itt található szőlőültetvények képezik a város bortermelésének alapját. Ezeket a borokat, ha megkóstolná egy profi sommelier, valószínűleg nagyon meglepődne. A tétiek viszont úgy vagyunk vele, hogy „kicsit savanyú de a miénk". Minden ünnepünkön élő fúvószene szól. Már csaknem negyven éves múltra tekinthet vissza a Téti Ifjúsági Fúvószenekar. A Steszli Tibor vezette zeneiskola 1976-ban alakult. Az iskolásokból szervezett fúvószenekar számos külföldi és hazai fellépés mellett minden városi rendezvényen műsort ad. A hagyományos januári zenészbál pedig nagy jelentőségű esemény a település életében. Mazsorettes lányaink nem csak szépek jó hírét is viszik városunknak. A Téti Csillagfény Majorette Egyesület 2000-ben alakult. Az eltelt 15 év sikereiről számos kupa, oklevél, érem tanúskodik, ezeket az éves mazsorettbálon bárki megtekintheti, akárcsak a lányok színvonalas produkcióit. Nekik is köszönhető, hogy több országban tudják már: a magyar lányok nem csak a legszebbek, a legügyesebbek közé is tartoznak. |