|
A magyar romantika XIX. század kezdetétől fogva készülődött, hogy azután 1820 körül, Kisfaludy Károly kirobbanó sikerével uralomra kerüljön. Ettől kezdve tíz éven át ő a magyar irodalom főszereplője, a romantikusok szervezője, Vörösmarty nemzedékének ösztönzője, a kezdődő reformkor bizakodásainak kifejezője. Amikor 1830-ban, negyvenkét éves korában meghal, úgy gyászolja az ország, a főváros, az irodalom, mint legnagyobb fiát. Annyi bizonyos, hogy ha ösztönző hatása jelentékenyebb is, mint műveinek túlnyomó többsége, ha kétségtelenül nagy tehetségével több hevenyészett írást hozott létre, mint halhatatlan alkotást - irodalomtörténetünk egyik legvonzóbb, legrokonszenvesebb alakja. És néhány, kivételesen fegyelmezett költeményével, legsikerültebb vígjátékaival, prózájának ironikus humorával maradandó helye van klasszikusaink között. Nagy tekintélyű, maradi hajlandóságú nemesi família kitagadott fia volt. Apja konzervatív, Győr megyei közéleti férfi; bátyja, Kisfaludy Sándor, a századforduló utáni évek legnépszerűbb, de hasonlóképpen a nemesi múlt ábrándjaiban élő költője. Károly nyolc gyermek közül a legifjabb, Sándornál tizenhat évvel fiatalabb. Születésekor anyja meghal, s ezért apja már kezdettől fogva sem szereti. Az otthoni rideg légkör előbb csak szembefordítja apjával, de ez a nemzedéki ellentét idővel politikai és világnézeti ellenségeskedéssé erősödik. Otthon azt akarják, hogy katonatiszt legyen. Neki azonban egyre kevésbé kell a katonaság, s miközben egészen fiatalon főhadnagy lesz, nagy karrier várhatna rá, megválik a hadseregtől. Ráadásul polgárlányt akar feleségül venni. Mindez előkészíti a végleges szakítást. Apja megtagadja, ő hátat fordít a nemesi világnak és a nemesi életformának.
Ifjúkora óta versel és fest. Sokáig maga sem tudja eldönteni, hogy festő legyen-e vagy költő. Nyomorúságos éveiben képeivel tartja el magát, s amikor már ünnepelt író, a maga gyönyörűségére még mindig fest. A Nemzeti Galériában látható képek bizonyítják, hogy a készülődő hazai romantikus festészetnek jó színvonalú képviselője. Ha az ecset mellett dönt, talán a jelentékeny magyar festők közt volna a helye. De felismeri, hogy a soron következő fő feladat a korszerű magyar irodalom. Sokat kószál külföldön. A tízes évek folyamán bekóborolja, javarészt gyalog, Ausztria, Svájc és főleg Itália tájait. Világlátottan, az új világirodalom ismeretében érkezik haza. Felismeri, hogy az ország szellemi középpontjának Pesten kell lennie. Itt telepszik le, és él egyszerre könnyelműen bohém és szívósan programszerű életet. Érvényt akar szerezni az újfajta költészetnek, drámának, meg akarja szervezni az irodalmat. Összebarátkozik Kazinczy pesti körével, különösen Szemere Pállal, kapcsolatokat talál az ország színtársulataival. Ő az első minálunk, aki irodalomból él. Ez már polgári életforma, habár ennek az életformának a bohém szélsősége. Egyelőre még nyomorog egy iparosmester házában, és ha nincs pénze, dohányszelencékre fest erotikus képeket. Közben Székesfehérvárott már játszották is az egyik drámáját, de a siker csak akkor következik be, amikor ez a fehérvári társulat 1819-ben Pesten vendégszerepel, és műsorára tűzi Kisfaludy Károly vadromantikus, még pufogó pátoszú drámáját, A tatárok Magyarországon címűt. Szerzője is tudja, hogy gyenge darab ez, de magán hordja a romantika minden jegyét. És telibe talál. Azok a hazafias és liberális szenvedélyek, amelyek hat évvel később már politikai hangot kapnak az első reformországgyűlésen, hangosan szólaltak meg a színpadon. Ezzel győzött minálunk a romantika. Olyan nagy a siker, hogy a közönség új Kisfaludy-drámát követel, és az egyszerre ünnepelt író négy nap alatt, kávéházi asztal mellett összeüt egy még frázisosabb, még gyengébb darabot: az Ilkát, amelynek még nagyobb a sikere.
Ettől kezdve Kisfaludynak könnyebb az élete, de sokkal több a dolga. A nyomor éveiben tüdőbajt szerzett, de még tíz évig játszani tud a végzettel. Tisztességes lakásba költözik a Váci utcában, és a maga sajátos életformájában, amelyben egybefonódik a rendszertelen élet és a rendszeres munka, ital és pipafüst mellett, változatos szerelmek körében éjjel-nappal írja műveit, amelyeket irodalomra és romantikára éhesen kapkod a közönség. Hibáit maga látja legjobban, kis versikékben gúnyolja saját magát is, és néha van ereje nagyobb igénnyel tragédiát írni. A Stibor vajda már a jó drámák határát súrolja, és jambusaiban megszólal a nemesi-jobbágyi ellentét. Katona Bánk bánjáról senki sem tudott, a Stibor vajdát tehát a nagy nemzeti tragédiaként vették tudomásul. Majd következett végre egy igazi jó romantikus tragédia, az Iréne. De alkatának, hajlandóságainak igazán a vígjáték felelt meg. Eredendő humora, cselekménybonyolító képessége, anekdotázó kedve és a drámaírói gyakorlatban kialakult színpadismerete egyesült ebben a műnemben. A kitűnő A kérőkkel kezdődik a magyar vígjáték története. S mellette A pártütők és a Csalódások máig is a legjobb magyar komédiák közé tartozik. Könnyed, nem nagy súlyú, de jó hatású, lelket derítő színpadi játékok ezek. Innét kezdve egyenes a fejlődés vonala Kisfaludytól Szigligetiig, Szigligetitől Csiky Gergelyig és Csiky Gergelytől Molnár Ferencig. Aligha tagadható, hogy ez a könnyed színházi játék a magyar drámatörténet fővonala. A nagy súlyúak, Katona, Madách, Móricz Zsigmond, mindig kívül maradtak a fővonulaton, ők jelentették a rendkívülit; a szabvány irányát Kisfaludy mutatta. Ez volt a polgári igény, és Kisfaludy Károly irodalmi főalakja volt a nemzet polgáriasításának. Ezt a feladatot végezte el, amikor elbeszélő prózájával előkészíti a magyar romantikus regényt. Itt is legsikerültebbek vidám írásai, az anekdotázó Tollagi Jónás és a szatirikus Súlyosdi Simon. De az olyan vértől ázó kisregények, mint a Tihamér vagy a Vérpohár, közvetlen előkészítői a nemsokára megjelenő Jósika-regényeknek.
De nem kevésbé jelentékeny költészete sem. A romantikus múltidézés mint a jövő építésének eszköze, sehol sem talált olyan pátoszteljesen szép megfogalmazásra, mint nagy elégiájában, a Mohácsban, ebben a hamar klasszikussá vált, hibátlan költeményben. Az Alkonyi dalban, legszebb szerelmi versében már a Szeptember végénnek anapesztikus dallamosságát előlegezi, az Eprészlány Vörösmarty Szép Ilonkájának előkészítése. És ami előbb Csokonainál, utóbb Vitkovicsnál kísérlet volt, a népdal, az Kisfaludynál romantikus programmá lett. Huszonnégy népdala, köztük a műfaj mintaremeke, a Szülőföldem szép határa, irányt mutatott a következő nemzedékeknek, innét egyenes az út Czuczor Gergelyen át Petőfiig. És még hamar divatossá vált balladaköltészetünket is vele kell kezdenünk.
S mindeközben élete középpontjában az irodalomszervezés állott. Körülötte kristályosodott ki a magyar romantika. Aurora című évkönyve az új irodalom legfontosabb orgánuma és szervezőereje volt. A következő nemzedék itt csoportosult, Kisfaludy felnevelte a nála nagyobbakat. Vörösmarty, Czuczor, Bajza, az irodalomtörténész Toldy Ferenc együtt lépett ki a nagy ösztönző asztaltársaságából. S úgy is tekintettek mindannyian rá, mint előttük járó útmutatóra.
Kétségtelen, hogy túlságos rögtönzőképessége, természetében rejtőző rendetlensége, bohém könnyelműsége folytán nagyon egyenetlen az életműve. Sok benne a gyorsan romló, a csak napi hatást kiváltó. Még jó tragédiáin is ott ülepszik az idő pora. Prózájában is fontosabb az indítóerő, az ösztönző hatás, mintsem az időálló irodalmi érték. De néhány vígjátéka, köztük üde egyfelvonásosai, friss hatású népdalai és komoly hangvételű költeményei közül a Mohács és az Alkonyi dal maradandó irodalmi értékek hordozója. Alakja, egyénisége, szenvedélyekben és munkában elégő élete pedig irodalmi múltunk egyik legszeretetreméltóbb alakjává teszik
KISFALUDY KÁROLY (Tét, 1788. február 5. – Pest, 1830. november 21.) Dráma- és elbeszélésíró, költő, festő, az MTA rendes tagja (1830). Középbirtokos nemesi származású, Kisfaludy Sándor öccse. Születése anyja életébe került, apja ezt haláláig éreztette vele. 1798-ban Győrött járt gimnáziumba, 1804-től katona. Részt vett a napóleoni háborúban, vitézül harcolt, kinevezték hadnaggyá, de a szigorú fegyelmet nem tudta elviselni, 1811-ben lemondott rangjáról. 1809-ben Pesten kapcsolatba került írókkal. Eljegyezte egy kereskedő leányát, Heppler Katalint; a házasság azonban apja ellenzése miatt meghiúsult. 1812-től teljesen elszakadt a nemesi életformától. A bécsi művészeti akadémián tanult festeni, azonban onnan is kimaradt, főleg színházba járt, a divatos színműirodalmon nevelődött. 1813-ban kitanulta a rézmetszést. Sokat volt írók, művészek társaságában, arcképfestésből, kölcsönökből élt. Előbb Oroszországba készült, 1815-ben Itáliában barangolt, 1816-ban ismét Bécsben tűnt fel, majd Pozsonyban élt. 1817-ben végleg Pestre költözött, tájképeit adogatta el, sokat nélkülözött, öngyilkossági tervekkel foglalkozott. Sorsában az 1819. év jelent változást. Éder György társulata -16 kész drámája közül - nagy sikerrel előadta a Tatárok Magyarországon címűt. Ezután egymás után kerültek színre darabjai. 1822-ben adta ki (1821-ben keltezett) szépirodalmi zsebkönyvének, az Aurórának első kötetét. Munkatársai, a fiatal romantikus írók, köztük Vörösmarty, Bajza, Toldy, Czuczor már ekkor vezérüknek tekintették (Auróra-kör), ennek révén vált pest irodalmi központtá. Élete és írói működése elválaszthatatlan az Auróra történetétől. 1825-től kerültek ki tolla alól első történeti vígjátékaink (Mátyás deák, Hűség próbája) és legjobb vígjátéka, a Csalódások (1828, bemutató 1829). Utolsó éveiben érdeklődése a népdal felé fordult, maga is írt népdalokat (Rákosi szántó, Szülőföldem). 1830-ban Döbrentei Gáborral együtt, az akkor alapított Magyar Gazdasági Egylet titkára lett. Nem sokkal halála előtt Széchenyi őt szemelte ki megindítandó politikai lapjának, a Jelenkornak szerkesztőjévé, az MTA megválasztotta nyelvészeti szakosztálya első rendes tagjának. Tüdővészben halt meg. |
KISFALUDY KÁROLY (Tét, 1788. február 5. – Pest, 1830.
november 21.)
író
Legifjabb testvére volt az ugyancsak író
Kisfaludy Sándornak. Katolikus nemesi családban született a Győr megyei
Téten 1788-ban. Születése édesanyja, Sándorfi Ilona életébe került,
ezért apja „anyaölés” miatt kitaszította a családból. 1799-től a győri
bencéseknél tanult. Apja időnként meglátogatta, hogy keményen megverje,
mivel rosszul tanult. Végül kivette az iskolából, ezért katonának
szegődött. Adósságokba keveredett, apjával végleg megromlott a viszonya,
csak Teréz nővére pártfogolta. 1812-ben megkapta anyai örökségét, amit
rögtön el is mulatott. Festészetből tartotta fenn magát Bécsben.
1815-ben Olaszországban is megfordult, majd 1817-ben Pesten telepedett
le. 1822-től szerkesztette az „Aurora” című folyóiratot. 1829-ben nagy
beteg lett és egy év múlva tüdőbajban halt meg.
Vas megyébe Teréz nővére révén került, aki Farkas Gábor nyug. vönöcki
kapitány felesége volt. A
bohém természetű Károly meglehetősen gyakran látogatta szeretett Trézsi
nővérét, aki úgyszólván egyetlen pártfogójaként nyújtott neki menedéket
csendes vönöcki otthonában. 1810-ben Kisfaludy e sorokat írta nővérének:
„A zajos pesti élet nem boldogít többé, nem találok élvezetet a pesti
termek és bálok fényűző csillogásában. Vönöckön jobb nekem, ha valami
módon pár napra elszabadulhatok, sietek Hozzád, hogy Nálad kipihenhessem
magam.”
Egy alkalommal, amikor hosszabb időt töltött nála, "önkéntes
száműzetése" hónapjai alatt írta meg Vallomások című művét, melyben
szerelme szomorú történetét foglalta írásba. De itt, Vönöckön dolgozta
át 1809-ben megkezdett, „A tatárok Magyarországon” című első
szomorújátékát is. Számos töredéke mellett ”Ilka” című darabjának
megszületése ugyancsak Vönöckhöz kötődik. Rajongásig szeretett nővére és
sógora meleg otthonában igyekezett kigyógyulni szerelmi csalódásából is.
Innen járt át a cseri dombok tetején fekvő, szomszédos Csöngére is, ahol
rokonai éltek. Ilyen "búfelejtő", vidám rokoni látogatásra indult
1811-ben is, amikor már hónapokon keresztül ette nővére, sógora
kenyerét, s élvezte vendégszeretetüket, hogy Csöngére átruccanva,
tiszteletét tegye a rokon Andrássy-családnál. A rokoni szálakon kívül
még régi barátság is fűzte őket egymáshoz, hisz Andrássy Terézia apja is
huszártisztként szolgált, s egyszerre hagyták ott a katonaságot, hogy a
tiszti mundért felcseréljék a falusi élettel, az otthon nyugalmával.
Ezen kívül Károly elhatározását egy szerelem is motiválta. Feleségül
akarta venni a teljesen vagyontalan, vönöcki Heppler Katalint.
Szerelmében azonban csalódott, a számító leány kikosarazta. Apja pedig
kitagadta, mivel a lány kedvéért lemondott huszártiszti rangjáról, s
"bolondos házasságra készülődött." Kisfaludy testben-lélekben megtörve,
mindenkitől félrevonulva, Vönöckön a nővérééknél húzta meg magát.
Egyébként a Csöngén élő rokonához, Andrássy Teréziához is eszményi
barátság fűzte, ugyanannyira, hogy őt 1811-ben egy szép festményen is
megörökítette. A képre nem írta rá, hogy mikor készült, de nevét
odaírta: "Kisfaludy pixit." Azaz: Kisfaludy festette. A festmény később
a csöngei evangélikus parókiára került, ugyanis az egyik későbbi csöngei
lelkész, Hutter Zsigmond Andrássy Terézia leszármazottját vette
feleségül. Kisfaludy Károly a Vönöckön és Csöngén töltött szép és
szomorú heteket, hónapokat sohasem feledte el. Akkor szakadt csak el –
de csak testben – Kemenesaljától, amikor Teréz nénje meghalt. Nem sokkal
utóbb őt is eltemették Pesten, a Kerepesi temetőben.
Sírját Heppler Katalin virágai borították el - Kisfaludy Károly
szerelmének végzetesen elkésett viszonzásaképpen... Andrássy Terézia
pedig csáfordi és jóbházi Tóth Ferenc cs. és kir. őrnagyhoz, csöngei
földbirtokoshoz ment férjhez, s az ő leányuk volt az a Tóth Róza, akibe
a tizenhat éves Petőfi Sándor 1839 nyarán reménytelenül szerelmes lett.
Így kötődött egy csöngei kúriához, egyetlen családhoz – földrajzilag egy
helyen, csupán időben majdnem harminc esztendő távolában – két költő
életének emléke.
Kisfaludy Károly tiszteletére 1997 júniusában emlékparkot avattak
Vönöckön, ahol emléktábláját is elhelyezték.
Irodalom:
Porkoláb István: Kisfaludy festette, Petőfi énekelte… In: Új Idők, 1924.
1. sz. p. 19. ; 2. sz. pp. 34-35.
Porkoláb István: A két Kisfaludy és Petőfi Vasmegyében. In: Zalai
évkönyv az 1928. évre. Zalaegerszeg, 1928. pp. 216-220.
Laky Rezső: Kisfaludy Károly Vas megyében. In: Vas Népe, 1978. 31. sz.
p. 5.
Dala József: Mindenkinek lehet egy Trézsi nénije. In: Vas Népe, 1992.
295. sz. p. 6.
Burkon László: Kisfaludy emlékpark Vönöckön. In: Vas Népe, 1997. 135.
sz. p. 16.
Kisfaludy Károly
(Tét, 1788. febr. 5. - Pest, 1830. nov. 21.):
író, költő, szerkesztő. /A rövidített életrajzok Fenyő István szócikke alapján készültek, Új Magyar Irodalmi Lexikon 2.1042-1043. p.) |
| |||
|
| |||
|